A 3 ESŐS DÉLUTÁN

Egymást átölelve állunk a pályaudvar peronján arcunkon gördülnek végig az esőcseppek, amiket észre sem veszünk. 

Miközben idefele jöttem azon gondolkodtam, hogy foglak megismerni a tömegben.

Az eső antracit színűvé változtatja a világot, összemossa a délelőttöt az estével. Ebben a grafitceruzával tónusozott világban mindenki esernyő, vagy kapucnija alá bújva próbálja magát óvni az életet adó víztől. Az arcok eltűnnek, összemosódik fiatal-öreg, csinos és csúf, nincsenek jól, vagy rosszul öltözöttek, mert valahogy a gyártók is igyekeznek a szürke, fekete, sötét kék, vagy zöld  árnyalatával egységesíteni mindenkit.

12 évvel ezelőtt egy ugyanilyen esős délután ugrottál fel boldogan a fedett kávézó teraszán, amikor megkaptad a jó hírt, hogy tiéd a rég áhított megbízás. 

Hatalmas lelkesedéssel mesélted terveidet, mi voltunk az utcán egyedül, akik még csak ki sem nyitottuk az esernyőnket, aminek következtében bőrig áztunk természetesen. 

Tudtam róla, hogy megpályáztad a munkát a tengerentúlra, de közben elhittem, mert ezt akartam hinni, hogy esélytelen vagy rá, hogy megkapd. Igyekeztem veled lelkesedni, éreztetni, hogy számomra is öröm, pedig az eső jól jött, hogy ne lásd arcomon a sós cseppeket, amik szememből, nem az égből hullanak alá.

Gyönyörű napsütötte délelőtt volt, amikor elindultunk hárman kikísérni téged az állomásra. Kisfiunk még csak 2 éves volt, nem értette, miért vagyunk olyan izgatottak, miért pakolunk be egy hatalmas táskába mindent, ami apáé. Ügyesen hozta elő a különböző holmiaidat, amikor egyszer csak megjelent kezében egy mesekönyvvel. Ebből olvasol fel neki esténként, azt gondolta ha pakolsz, akkor ez is hozzád tartozik, el fogod vinni magaddal. Nem raktad el a könyvet, de láttam beleremegtél a gondolatba, mert megértettél valamit abból, hogy mit érzünk mi most, min megyünk keresztül. Ami számodra a jövő záloga, az előrejutás, a karrier, a lehetőséget jelenti, nekünk bánatot, szomorúságot, bizonytalanságot hoz. Ebben a kis főváros melletti városkában behatároltak a lehetőségei egy ilyen remek elmének, mint te. Értettem én, hogy szükséged van rá, hogy fejlődj, tanulj, megmutasd mire vagy képes.

Lassan, fokozatosan felhők kúsztak az égre, becsomagolták a napot szürke takaróba, és hatalmas könnycseppeket hullattak értünk miközben ott maradtunk kettesben, egymásba kapaszkodva piciny fiacskámmal a peronon.

Szinte naponta beszéltünk. Hálás voltam a modern technikának, hogy lehetővé tette, hogy lássuk egymást nap, mint nap.Egy idő után ritkábbak lettek a videóhívások, nem értél rá esténként, távolabb kerültél már nem csak fizikailag, hanem lelkileg is.  Már közeledett az év letelte, amikor elmondtad, hogy hazajössz, de szeretnél visszamenni és ott élni. Nagyon szomorú volt a hangod. 

Azonnal felismertelek. Az elmúlt egy évben minden nap felidéztem tekinteted, járásod, arcod, testtartásod. Nem is téveszthettelek volna össze senkivel, hiába zuhog kérlelhetetlenül az eső, hiába akarnak az égiek esőfüggönnyel eltakarni előlem téged. 

Nem tudom mit hoz a jövő, nem tudom, mihez fogok kezdeni nélküled, dermedt, bénító érzés, hogy nem várhatlak többé vissza, mert már másik életed van. Most jó így egymást átölelve az esőben. Szorításodból próbálom kiolvasni mit érezhetsz, de nehezen lehet megkülönböztetni a szánalmat, a sajnálatot és a szenvedést okozó lelkiismeretfurdalást a hírtelen feltörő elnyomott szerelemtől…


Ezt az írást ugyan a valóság inspirálta, de csak fikció volt.
Ha valóban megtörtént esetekről olvasnál anonimizált formában, akkor regisztrálj a Privát Klubba most az alábbi linkre kattintva!

http://elhagyottak.hu/privat-klub/





mutasd meg az ismerőseidnek is!
Facebook
Instagram

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük