A GYERMEK ÖRÖME

Advent a készülődés időszaka. Felkészítjük otthonunkat az ünnep fogadására, meggyújtjuk szép sorban vasárnaponként a gyertyákat és ezzel lelkünk is ráhangolódik az ünnepre. Az első hó amellett, hogy okoz némi bosszúságot, sokunk arcára elégedett mosolyt csal, mert szép téli díszletet is kölcsönöz ehhez a kedves ünnephez.

Meggyújtom az első adventi gyertyát, ezúttal egyedül, mert most apás hétvége van, és hosszan nézem a lángot csendben az időközben sötétbe boruló szobában. 

Eszembe jut, hogy tavaly még négyen ültük körül a vacsoraasztalt és gyerekeink lelkesen várták a koszorú megjelenését, a gyertyagyújtást, ami a decemberi ajándék- finomság kánaán érkezését jelentette számukra. Szívünk mélyén mi már tudtuk, hogy számunkra ez az utolsó közös “első vasárnap”. 

Hamarosan kezdődik a vásárlási őrület: a kinek?-mit? Volt időm gondolkodni jó előre, hogy mit szeretnék ajándékozni és mit szeretnék kapni. Úgy döntöttem, hogy el is küldöm szeretteimnek a listát, amiből választhatnak titkosnak vélt ajándékot. Így biztosan nem leszek csalódott idén, mert azt kapom, ami jól esne!

A legfontosabb számomra és tudom, hogy a te számodra is, a gyerekeknek szánt ajándék. Fontos, és mindig is egyetértettünk abban, hogy csillogó szempárok ragyogó mosollyal az év legszebb estéjévé varázsolják az ünnepet.

Megbeszéltük, hogy együtt vesszük meg számukra a ajándékokat, és még egy-két apróságot is a család többi részének. 

Hótól csillogó délután átfagyva ültünk be egy kávéra kedvenc helyünkre. Minden olyan ismerős volt, a hely, a szituáció és a megszokottan finom dohánykávé is. De még így sem sikerült  átmelegíteni a közénk férkőzött fagyos hangulatot.

A csomagok szépen gyülekeztek, sorakoztak a csomagtartóban várva a szép csomagolástól való megfosztó, örömtől reszkető kezeket. Tudtuk nagy boldogság lesz, amikor meglátják a klassz ajándékokat. Azt is tudtuk, hogy hiába erőlködünk kárpótolni őket az elvesztett gyermekkori biztonságot nyújtó családjuk miatt. Látjuk szemükben a csalódottságot, azt, hogy bármit odaadnának azért, hogy visszakapják szüleiket, mint egy párt. Meg is beszéljük, hogy együtt töltjük a szentestét, hogy ne érezzék legalább ezen a napon, hogy széthullott a világ körülöttük.

A hétköznapokat nagyszerűen átvészeltük, jól megszerveztük. Sokat találkoznak mindkettőnkkel, sokszor felváltva megyünk értük edzésre, zeneiskolába. Alig észrevehető a sok tennivaló közepette a változás. A hétvégék már sokkal kegyetlenebbül mutatkoztak be nekik ebben az új helyzetben, és most jön a mindig nagyon várt karácsony. 

Amikor elbúcsúztál, csak annyit mondtál: Majd belejövünk, ne félj! és hozzátetted: Én sem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz!

mutasd meg az ismerőseidnek is!
Facebook
Instagram

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük