Elmegy: az ajtó csukódik

Elmegy: az ajtó csukódik

Csak állsz értetlenül. Tátott szájjal bámulsz magad elé. Nem érted mi miért történik.

El fog menni.
Elmegy?
Elment!

Tegnap még tervezgetted a nyaralást, a közelgő születésnapot.
Most ott maradtál egyedül a terveiddel.

Összedőlt a világ. Kitépte a szíved.  Görnyedsz a fájdalomtól. Kavarog benned a harag, a düh, a gyűlölet, a szerelem, a mélységes magány érzése. Gyászreakciók. Őrületesen fáj!

Ülsz a sötét szobában, kuporogsz a zuhany alatt és sírsz. Fokozod fájdalmad, mert ez még mindig igazinak tűnik. Előveszed a fotókat, hosszan nézegeted őket, mintha ki lehetne szippantani róluk az arcot, a szeretett testet. Keresed az illatát, nyomait a lakásban, vigyázol nehogy elmozdítsd a tárgyakat, elteszed a maradék rozét, mert hátha…. de nem. Mostanra már a telefont se veszi fel. Nem akar még egyszer, utoljára megbeszélni semmit. Szól a kocsiban a zene, de miért pont ez a dal? Miért kínoz még a világ is?

Nincs tovább.

Agyad összeszedi magát, elkezd túlélési terveket kidolgozni. Valahogy épp ésszel kell túlélni, ami történt.

De mi is történt igazán? Mi okozta ezt a tragédiát?

Sokszor morgolódott, az igaz. Nem töltöttem vele “érdemi időt”- mondogatta. Belesavanyodtunk a kapcsolatba -mondogatta. Jó lenne valami változatosság-mondogatta. Nem érzem magam szexinek melletted- mondogatta. Jó volna újra hódítani, meghódítottnak lenni-mondogatta.

Na tessék! Most valaki jól meghódította, vagy jól meghódított valakit. Engem nem kellett – az igaz – hiszen már mert már meg voltam hódítva. Lehet, hogy nem látszott rajtam. És mert sosem értettem, miért kell a nyilvánvalót bizonygatni?

Hát ezért!

Miért kell izgalmasnak lenni? Miért kell programokon agyalni? Miért kell kinyalnom magam ahhoz, hogy érezze fontos nekem?

Hát ezért!

Nem elég esténként a tv előtt összebújni? Hétvégenként nem elég átmenni a baráti családhoz?

Úgy tűnik hosszú távon nem !

Jó lenne kikapcsolni a fájó lüktetést. Próbálkozol némi alkohollal és a rég lerakott cigi is előkerül. Keresel hozzá facér társakat, sorstársakat is. Jól lehúznak érzelmileg a sajnálatukkal, a rémtörténeteikkel. Család!? Majd ők segítenek! És bár nem vagyok rá kívácsi, jön a mantra:

“Én megmondtam… Én éreztem, hogy nem lesz ennek jó vége…Most majd megtanulod…”

Nem segít. Hagyjuk is! Így még a maradék önbecsülésed is elvész. Jön egy – két tiszta gondolat: Teszek valamit!

Igen! Tegyél valamit!

Kis pihenőre van szükséged, és jönnek majd a megoldások, esélyt adó ötletek. Idd meg a maradék rozét, mosd el a poharat, tedd másik polcra, és kocentrálj magadra!


Ezt az írást ugyan a valóság inspirálta, de csak fikció volt.
Ha valóban megtörtént esetekről olvasnál anonimizált formában, akkor regisztrálj a Privát Klubba most az alábbi linkre kattintva!

http://elhagyottak.hu/privat-klub/



mutasd meg az ismerőseidnek is!
Facebook
Instagram

2 hozzászólás “Elmegy: az ajtó csukódik” bejegyzéshez

    1. Kedves Kinga!
      Elnézést, ha elmaradt a tanács. Igazán jó tanácsot, felelősséggel csak személyre szabottan adhatok. Inkább elgondolkodtatni szeretnék ezekkel az írásokkal, mint tanácsot osztogatni.Nagyon köszönöm neked, hogy elolvastad ezt a bejegyzést!
      Üdvözlettel,
      Angelika

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük