Karanténba zárt életünk

Immár hetedik hete tart száműzetésünk kényelmes zárkánkká vált otthonunkban.

Március 14-én még ropogósra vasalt fehér ingben, kokárdával ékesítve mentek gyerekeim iskolába, igaz ünnepelni már csak az iskola rádión keresztül, termekben lehetett. Én magam is a szokásos reggeli edzéssel kezdtem a napot de már fertőtlenítővel fújtuk le a gépeket, és sejteni lehetett, hogy egy darabig nem találkozunk. Délutánra elérkezett mindenkihez a hír, elkezdődött a karantén, a védekezés az ismeretlennel szemben.

Ebben a féktelenül szabad világban nehezen értelmezzük a “maradj otthon!” egyszerűen végrehajthatónak tűnő parancsát. Otthon maradok, ha nem utazok sehova? Ez menni fog! Ok. De mi lesz a nagybevásárlással, a befizetetlen csekkekkel, a lejárt jogosítvánnyal, a bankkártya megújjítással, stb.? Ezekhez mind menni kell, természetes része a mindennapoknak. 

Alkalmazkodunk.

Megtanulok online csekket befizetni, e-mailben benyújtani hivatalos kérelmet, elnapoljuk a jogsit, mert most engedélyezett, maszkban, kesztyűben veszem át új bankkártyát, hajnali 5-kor rajtra készen állok az online áruház honlapján, hogy lecsapjak a megnyíló kiszállítási időpontra. 

A gyerekek könnyen alkalmazkodnak.

Mindennapi rutinjukhoz tartozott az önálló közlekedés, iskolába, edzésre, különórára járás. Szemükben is jól látható elégedettséggel veszik tudomásul, hogy itthon, szobájukban, hűséges telefonjuk, nagy becsben tartott számítógépük társaságában fogják eltölteni az elkövetkező időt. Kezdetben két-három hét “pihenésre” számítanak. Tévedtek! Tudják, hogy a tanítás folytatódik, csak nem iskolai keretek között, de ezt komolytalannak gondolják. Mind a gimnazista tizenegyedikes, mind a hetedikes általános iskolás. Ímmel-ámmal bejelentkezgetnek az online tantermekbe, de idejük nagy részét, igaz a gép előtt, de számukra sokkal izgalmasabb dolgokkal töltik. Szükségük van néhány hétre, mire ráébrednek, hogy nem lett könnyebb az élet, nem jelenti a lottó ötöst a korona vírus áldásos hozadéka, az online oktatás. Sőt! A tananyag megértése, a tanári magyarázatok hiányában, önálló jegyzet készítése, a sok házi feladat rengeteg időt, jó szervezést, nagyobb önállóságot igényel tőlük. Van, amikor ez nem is sikerül, és sajnos rájövök, hogy új munkaköröm lett: általános iskolai polihisztorrá kell válnom, aki szinte minden szaktantárgyat el tud magyarázni, kikérdezni, és akár meg is tudja írni a dolgozatot. Soha életemben ennyi rossz jegyet nem kaptam még eddigi tanulmányaim során! Vajon tisztában van vele az iskola, hogy javarészt a szülőt osztályozza? Magaménak érzem a későn leadott ppt miatti egyest, a rosszul értelmezett verselemzést, a más módszerrel kiszámolt fizika feladat miatti pontlevonást. A baj ezzel csak az, hogy nem én viszem a jegyekért kapott pontokat jövőre a felvételire…

A tágabb család is kénytelen alkalmazkodni.

A felnőttek számára is kell idő, hogy összeszedjük gondolatainkat. Megértjük, hogy le kell mondjunk a nagyszülők látogatásáról, segítségéről. De ez egyben azt jelenti, hogy elszakadunk saját szüleinktől. Nem tudjuk őket még a kórházban sem meglátogatni. (Sajnos nálunk a nagymama váratlan, súlyos betegségen esett át.)

Apának kevésbé kell alkalmazkodnia.

Ő, ahogy eddig is, eljár dolgozni. Nem sok a változás, csak a maszk, kesztyű, és a  csomagolt ebéd a kifőzde helyett. 

Én, mint leginkább otthon dolgozó nő, munkámban könnyen alkalmazkodom.

Eddig is vegyesen dolgoztam: akinek belefért időben, és igényelte személyesen találkoztunk, aki távol él, azzal skype-on, Zoomon, Messengeren. Az én munkám karantén biztos: most csak online tanítok, tartok terápiát. Ezzel nincs is baj, hálás vagyok tanítványaimnak, hogy szinte mindenki könnyedén megbarátkozott a videó chaten keresztül zajló órákkal, és még lelkesebben dolgoznak a hőn áhított nyelvtudásért.  Hiányoznak a kávézások, a személyes találkozók, a csoportos órák, tanácsadások, de tudjuk, hogy ezeknek most nincs itt az idejük.

Amihez nehezen sikerül alkalmazkodnom:

Az igazi fejtörést a hetedikes tananyag mellett a család táplálék ellátása jelenti.  Az iskolai menza, ha nem is teljes körűen, de nagyban kielégítette a főtt étel iránti igényét gyermekeinknek. Most, viszont komoly leleményességre, szervezésre van szükség ahhoz, hogy kitaláljam a változatos, tápláló, egészséges, általuk is kedvelt fogádokat. És persze, hogy apának másnap csomagolni is tudjak belőle. Na ez az igazi kihívás! Főleg, hogy úgy néz ki, hogy szeptemberig nem is számíthatok változásra.

A gyerekek könnyen alkalmazkodnak a társaik nélkülözéséhez. Ez nem jó!

Az eddig heti hat alkalommal edzésen, vagy meccsen résztvevő fiamnak egy ideje fel sem tűnik a radikális változás, ami beállt életében. Végrehajtja az elküldött feladatokat, edz szobájában egyedül. Ő is tudja, hogy ez köszönő viszonyban sincs a közösségben, edző irányításával végzett feladatok minőségével, mennyiségével. Amúgy is szánalmas egy csapat sportot űző emberkének magányosan gyakorolnia, arról nem is beszélve, hogy a medence, a víz is nehezen imitálható a hálószobában. Mint ahogy a folyamatos chatelés sem helyettesíti a személyes találkozókat a barátokkal.

Az alkalmazkodáson kívűl tanít is a vírus.

Megtanulom tisztelni a természetesnek vélt dolgokat. A munkám, az általa biztosított jövedelmet, a társam, aki mellettünk van, a gyerekeinket, akikért érdemes még inkább vigyázni magunkra is, a szülőket, akik hiányukkal is éreztetik fontosságukat, a kellemes napsütést, a tavaszi virágzást, ami arra emlékeztet, hogy a természet megújul, újjáéled. Megtanít beosztani, mert lehet, hogy lesz idő, amikor kifogyhatok valamiből, megtanít rá, hogy nem csak készen vehetek kalácsot, kenyeret, hanem isteni friss kalács, kenyér illattal tölthetem meg a házat, megtanít jobban becsülni közelebbi környezetemet, ahol mostanában többet sétálok felfedezve a tavaszi kertek szépségét. És megtanít rá, hogy felesleges vágyakozni távoli tájak, nyaralások iránt amikor annak is szívből örülhetünk majd, ha biztonságosan sétálhatunk egyet a belvárosban, kezünkben egy isteni fagylalttal.

Egy hozzászólás “Karanténba zárt életünk” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük