NYÁRRAL EGYÜTT MÚLÓ SZERELEM

Nehéz magánéleti időszakom volt, amikor főnököm bejelentette, hogy 3 hónapra az átszervezéseket kell irányítanom külföldi képviseletünkön. 

Ez a három hónap nyárra esett, amit nem bántam, mert úgy sem volt kivel nyaralni mennem, és jól jött az elfoglaltság is. Ráadásul még a barátok kínosan sajnálkozó meghívásait, programfelajánlásait se kellett elfogadnom. 

Május végén indultam. Elrendeztem a számlákat, a virágok öntözését, és szomorúan fordítottam rá a kulcsot annak az ajtónak zárjára, ami mögött ott rejtőzött elhagyott lelkem egy darabja. 

Az első két hétben nem sokat láttam a Földközi tenger partján fekvő városból, szállásomtól munkahelyemig ismertem csak belőle egy szeletkét, mert rengeteg tennivaló volt a cégnél. 

Amikor elromlott a kávéautomata az irodában úgy döntöttem, hogy keresek egy kávézót a közelben. Találtam is egy kellemes mellékutcában egy pár asztallal rendelkező nyugodt, barátságos helyet, ahol mennyei kávét és croissant szolgálat fel a szomorkás szemű pincérnő. Leültem a terasz apró asztala mellé, hoztam a laptopomat és dolgozni kezdtem miközben szürcsölgettem a finom feketét. 11 óra felé felálltam, fizettem és indultam vissza az irodába. Miközben sétáltam vissza felfigyeltem rá, hogy milyen hangulatos kis utcákon visz az utam, milyen szép a környezet és milyen kellemes az idő is ezen a délelőttön. 

Ettől kezdve minden reggel betértem a kávézóba, ahol María, a pincérlány széles mosollyal fogadott és már kérés nélkül melegítette péksütimet, készítette a fantasztikus feketét. Egy hét múlva már hazafelé menet is bementem meginni egy italt, vagy egy jégkását és beszélgetni pár szót a törzsvendégekkel.

Észrevettem magamon, hogy közeledve a munkaidő végéhez, kellemes izgalommal vártam az újabb találkozást Maríaval. 

Egyik este úgy alakult, hogy egy késői vihar miatt zárásig maradtam, és felajánlottam, hogy hazakísérem az egyre kevésbé szomorú szemű beszélgetőtársamat. 

Lassan sétáltunk a kellemes tengerparti esti szellőben, amikor felébredt bennem a félelem. Megijesztett az a kellemes érzés, amit a lány mosolya keltett bennem, bekapcsolt egy védekező mechanizmus bennem, ami figyelmeztet az újabb csalódás veszélyére. 

Sietve búcsút vettem a kapuban tőle, és gyors léptekkel hazamentem. Másnap igyekeztem csak a munkára koncentrálni. Nem mentem kávézni, beértem a munkahelyi presszóval. Munka után még bent maradtam az irodában, mert jobban el tudtam terelni gondoltaimat a munkával. arra lettem figyelmes, hogy valaki ácsorog a bejáratnál és a portással beszélget. María volt az, kezében egy kávéspohárral. Rám várt. Elmondta, hogy sejti mi történik most velem, de jobb lenne, ha nem kellene önmagában keresnie a hibát, és az sem jó, ha legyártja az elképzeléseit az átutazó fiatalemberről, akire otthon vár a kedvese, stb. Némán hallgattam mondandóját, annyira jól esett éreznem, hogy fontos vagyok valakinek, hogy nem akartam elűzni saját hangommal a kellemes érzést. Csak intettem fejemmel, hogy nem így van, nincs igaza. Értette. Ő is elhallgatott, csendben néztük egymást, kiürültek belőlem a gondolatok, csak azt éreztem, hogy ez most jó nekem, és jó neki is. 

Ettől kezdve egy második emeletre bekukucskáló napsugárral ébredtem, amihez egy bájos arc mosolygós szempárja társult. Csodálatos nyaram volt, minden nap együtt mentünk munkába, együtt mentünk úszni egyet, vacsorázni egy kis “kockás abroszosba” a parton. 

Nem ígértünk, nem kérdeztünk semmit. Indulás előtti estén szóltam róla, hogy elmegyek. Nem volt szemrehányás, nem volt más reakció, csak a szomorúság költözött vissza a szemébe. Olyan volt az arca, mint a nyárvégi napsugár, ami még halványan emlékeztet a nyár eleji ragyogásra.

Én ismét összecsomagoltam, elraktároztam az illatokat, eltettem a cetliket a bárból, igyekeztem magammal vinni a hangulatot, érzéseket, ízeket. 

Otthon minden apróság, ami előkerült a bőröndből kellemes emlékkel töltött el, magammal hoztam a jó érzést, ami visszaadta önbizalmam, élet szeretetem, a kellemes dolgok újbóli felfedezését. Hálás voltam neked. Jó volt szeretni téged, jó volt elfogadni szerelmedet. Jó volt nem elköteleződni is. Őszinte, álságok nélküli nyár volt, éreztem neked is erre volt szükséged. 


Ezt az írást ugyan a valóság inspirálta, de csak fikció volt.
Ha valóban megtörtént esetekről olvasnál anonimizált formában, akkor regisztrálj a Privát Klubba most az alábbi linkre kattintva!

http://elhagyottak.hu/privat-klub/



mutasd meg az ismerőseidnek is!
Facebook
Instagram

4 hozzászólás “NYÁRRAL EGYÜTT MÚLÓ SZERELEM” bejegyzéshez

  1. Szép történet…kis fenntartásokkal. Szívből remélem, hogy a leánynak is elég volt az, amit kapott, és nem sérült nagyon. Miért írom ezt? Belefutottam én is ilyen nyári történetbe. ( ki nem?) Mondtam magamnak, hogy nyári történet. Győzködtem magam, hogy ennyi kell, nem vágyok többre. Amíg tartott, el is hittem, működött. Ám abban a pillanatban, amikor becsukódott utána az ajtó, tudtam, hogy sikerült jól átvernem magamat. Majd’ egy évig tartott, míg tovább tudtam lépni.

    1. Kedves Mariamaria!
      Nehéz téma ez. Ebből a történetből csak az derül ki, hogy akkor, abban a pillanatban mindkettőjüknek így volt jó. Erre utaltam azzal is, hogy nem voltak elvárások.
      Persze az élet sosem ilyen egyszerű, nagyon nagy erő kell ahhoz is, hogy le tudjunk mondani valami értékesről, és hagyni, hogy a hétköznapok kopottsága ne tegye tönkre még az emléket sem.
      Köszönöm, hogy írtál 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük