HOGY MIÉRT FOGLAK ELHAGYNI? MERT NEM ELÉG, HA LEVESZED A RUHÁD

Elmentem melletted az utcán, ahol a fák árnyékai hatalmasak voltak a lemenő nyárvégi napsütéstől és ügyet sem vetettem rád, aki álltál a kiraktot bámulva.

Leejtetted a telefonod, megfordultam, mert kiváncsi voltam, mi történt. Felvettem neked, kezedbe adtam, szemedbe néztem és elvesztem.

Meseszép, megfoghatatlan dolog ez, amikor egy kiszámíthatatlan, véletlen sodor utamba valakit,  aki azonnal kapcsolatba lép érzékszerveimmel, tudatommal, érzelmeimmel.

Két éve érzem, hogy a közeledben szárnyalok, remek gondolataim vannak a munkahelyemen, szívesen megyek üzleti utakra, mert jó visszatérni hozzád, jól érzem magam a családom körében, mert boldognak látnak. Sugárzik rólam, hogy szeretek. Mert ez látszik. De…

Igen, én boldog is lehetnék, elégedett, de sajnos folyton ott motoszkál egy gondolat bennem, ami árnyékot vet boldogságomra, mint nyár végén a fák a lemenő napsütésben.

Telnek a hetek, hónapok, de nem érezlek közel magamhoz. Valami féle árnyék van köztünk. Amikor mesélek neked, meghallgatsz, kérdezel. Én válaszolok, örülök, hogy érdekel, ami engem foglalkoztat. Te nem mesélsz, hiába kérdezlek, mindenre csak annyit mondasz: “semmi különös”, “semmi érdekes”.

Együtt vagyunk, leveszed ruhád, én is leveszem. Én ruhámmal együtt lecsupaszítom előtted teljes lelkem, megosztom veled gondolataimat. Kérlek rá, hogy ne csak a ruhád vedd le. Mutasd meg nekem pucér lelked, legtitkosabb gondolataidat is. Mesélj el minden jelentéktelennek tűnő apróságot, ami foglakoztat.

Ha nem teszed, nem tudom elűzni az árnyékot, ami folyamatosan rávetül kapcsolatunkra. 

Ezek az árnyak elválasztanak minket, érzem egyre jobban eltávolítanak tőlem. 

Nem foglak tudni megtartani, pedig igyekszem, de egyedül kevés vagyok ehhez. 

mutasd meg az ismerőseidnek is!
Facebook
Instagram

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük