ŐSZI HŐSÉG

Az október hűvös szelet és erős lehűlést hozott. Felhajtott gallérral próbáltam védekezni ez ellen a szél ellen, amire a reggeli öltözködésnél még nem számítottam. Sietve léptem ki a moziból, ahol egy kellemes hölgy társaságában töltöttem számomra kényelmes néma csendben két órát. Negyedik randi volt, és kapóra jött, hogy előzőleg megemlítette, hogy mennyire kedveli  a film rendezőjét. Gyorsan lecsaptam a lehetőségre, hogy időt nyerjek, és ne kelljen még kimondanom a nyilvánvalót. Jó volt valakivel együtt tölteni az estét, kellemes érzés volt, hogy pár hete üzenetek várnak ismét, és imponáló volt az is, hogy tetszem valakinek. Megvártam vele a taxit, és elbúcsúztam. Tekintetében ott csillogott a remény, amikor megkérdezte, hogy szeretnék-e vele tartani. Azt sem lehetett nem észrevenni, hogy szürkül el ugyanaz a szempár, amikor udvariasan elutasítom: – Majd máskor.

Tudtam, hogy nem lesz több üzenet, hogy ez volt a negyedik, és egyben az utolsó találkozónk. 

Amióta viszonyod van a főnököddel- milyen közhelyes, ha belegondolok- abban maradtunk, hogy mindkettőnknek jár ez a fajta szabadság. 

A kezdeti fájdalmas hetek után, arra gondoltam: bármit, csak ne veszítselek el. Amíg hazajössz hozzám, amíg együtt töltjük a hétvégéket, igyekszem nem tudomást venni arról a pár estéről, amikor,  immár leplezetlenül, későn érkezel, édes parfümfelhővel próbálod elfedni a szeretkezés átható illatát. 

Érzem nem segített rajtam az sem, hogy regisztráltam oldalakra, a sok semmit mondó jelentkező között találtam néhány intelligens, barátságos, csinos és kellemes embert. Közéjük tartozott partnerem is, akit a mozi előtt láttam utoljára. 

Próbálod megértetni velem, hogy nagyon fontos az számodra az őszinteség, és nem tudnál a szemembe nézni, ha titkolóznod kellene. Szereted az életünket, fontos neked a családunk, az, hogy gyermekeink velünk, a szüleikkel nőjenek fel. Ennek alárendelve kell kialakítanunk a békés, kulturált légkört számukra. 

Igyekszem megérteni, magamévá tenni ezt a gondolatmenetet, de pokolian nehéz. Nem könnyített kétségbeesésemen a rámszakadt, sosem kért szabadság sem, ami lehetővé teszi számomra a randikat, kapcsolatokat más nőkkel.  

Lassan eltelik fél év, életem legkegyetlenebb fél éve. Ősz van, szeles hideg. 

Kértem tőled, hogy keressünk egy nyugodt alkalmat rá, hogy megbeszéljük a jövőt. 

Láttad rajtam, hogy nem mehet tovább így. Látnod kellett, hogy nem bírom. Túl vagyok az egóm diktálta szemrehányásokon, a sértettségen. Érzem, hogy ami történik velünk az nem egyedi, egyszeri, vagy különleges eset. Hibáztam. Hozzá járultam én is, kivettem a részem abból, hogy kialakulhasson benned az a fajta hiányérzet, ami ide vezetett. Nincs főbűnös. Kívülállók, főleg a hozzám közel állók, egyértelműnek gondolják, hogy mit kell tenni. Hogyan kell megtorolni egy ilyen vétséget. 

Nem gondolom, hogy igazuk van. Nem gondolom, hogy ennyire egyszerű lenne: feket-fehér, bűnös-áldozat.

  • Beszéljünk!- kértem reggel röviden.
  • Beszélünk!- válaszoltad. Hozzátéve:- Jön a meleg. Tudod ősszel mindig van egy gyönyörű hét, ami emlékeztet a nyári hőségre és a boldogságra. 

Ezt az írást ugyan a valóság inspirálta, de csak fikció volt.
Ha valóban megtörtént esetekről olvasnál anonimizált formában, akkor regisztrálj a Privát Klubba most az alábbi linkre kattintva!

http://elhagyottak.hu/privat-klub/



mutasd meg az ismerőseidnek is!
Facebook
Instagram

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük