ROMBOLÓ TITOK

Hajnal van. Kabátomba burkolózva ballagok hazafelé. Érzem a kabát súlyát, mintha köveket cipelnék a zsebében. 

Mióta egyedül maradtam igyekszem társaságban tölteni a szombat estéket. Hívnak a munkatársak, a barátok, én megyek. Eleinte inkább szánalomból tették, gondoskodásból, de most már tudják, hogy tudok önfeledten szórakozni, nem nyomasztom őket a bánatommal, belepaszírozom kabátom zsebébe, és beteszem a ruhatárba. Hazafelé menet magamra öltöm a kabátot és benne a mázsás súlyt, amit már a szívem nem bír el. 

Elveszítettelek. Vagy inkább te veszítettél? Nem tudom.

Hibát követtem el, végzetes hibát. Már túl voltunk kapcsolatunk nyolcadik évén. Tartalmas nyolc év volt, tele tervekkel, azok megvalósításával, tele élményekkel, utazásokkal, bulikkal. Tele örömmel, közös bánattal. Azt gondoltuk, hogy mindent tudunk egymásról. 

Szinte mindent, ez inkább így helyes. Beszéltünk tanulásról, leendő otthonunkról, arról, hogy milyen esküvőt szeretnénk, még arról is hogyan szeretnénk együtt megöregedni. 

Egy témát én kínosan kerültem, mert tudtam fájdalmasan érint majd mindkettőnket. 

Azt gondoltam, hogy ez a sok év és a minket stabilan összekötő szeretet felhatalmaz engem rá, hogy ne beszéljek arról, ami nincs, ami nem lehetséges. Te férfiként még örültél is neki, hogy nem rohanlak le a témával, még csak meg se említem. 

Nem lehet gyermekem. Meddő vagyok. Tudom már régóta, fiatal vagyok, nem éreztem a súlyát, nem érintett húsbavágóan a probléma.

Egy baráti vacsora alkalmával beszélgettünk a leendő lakásunk terveiről, amikor a barátod partnere, Juli megkérdezte, hogy hány gyerekszobát tervezünk. Én azonnal rávágtam, hogy egyet sem. Beléd fagyott a szó, nem reagáltál. Kínos viccelődéssel terelték el a témát a házigazdák, miután látták a váratlan reakciót.

Hazafelé a kocsiban kérdezted meg tőlem, hogy ezt hogy gondolom. Ekkor beszéltünk először erről, elmondtam neked, hogy nekem nem lehet. Nagyon dühös lettél rám. Nem értetted, hogy eddig miért nem mondtam. Mert nem kérdezted! -volt a vádló válaszom. Igaz nem is gondolhattad, mert évente jártam az orvosomhoz szűrésre, amiről tudtál. A fogamzással kapcsolatban is mindig az volt a reakcióm, hogy ezt nyugodtan rám bízhatod. 

Nem veszekedtél. Otthon még egyszer átbeszéltük, úgy tűnt, hogy megértetted az érveimet. 

Két hónap múlva már nem laktál velem, már nem tartoztál hozzám, már nem terveztél velem. Napról napra éreztem, ahogy távolodsz tőlem, ahogy megkezded a leválást, az elválást. Én már hetekkel előtte tudtam, hogy mi következik, de bíztam benne, hogy hátha rosszul érzem. Hátha csak belemagyarázom a viselkedésedbe az érzéseimet. 

Fájt neked is, láttam rajtad, olyan voltál, mint aki gyászol. Barátodtól tudom, hogy próbáltál barátkozni a gondolattal, hogy saját gyerek híján örökbe fogadjunk egy árva kicsit, de nem ez volt a legnehezebb a számodra. Becsapva érezted magad. Úgy érezted, hogy nem ugyanaz az ember vagyok, mint, akibe beleszerettél. Időt kértél, hogy egyedül lehess. 

Azóta mindketten egyedül vagyunk. Nem keresel, nem jelentkezel. Én várok, de már alig remélek.


Ezt az írást ugyan a valóság inspirálta, de csak fikció volt.
Ha valóban megtörtént esetekről olvasnál anonimizált formában, akkor regisztrálj a Privát Klubba most az alábbi linkre kattintva!

http://elhagyottak.hu/privat-klub/



8 hozzászólás “ROMBOLÓ TITOK” bejegyzéshez

  1. Tudod a nők nem tenyész állatok…az a férfi nem szerette azt a nőt Ja és tudom ez nem fehér és fekete,de bármennyire szomorú is az ilyen nem szerelem…és ha szült volna mondjuk csak lányokat akkor azért hagyta volna el mert ő fiúkat akart…két ember és szándékosan nem írtam nemeket,szóval két ember szövetsége szerelme kapcsolata nem köthető feltételekhez ,mert az fabatkát sem ér…akkor jobb is egyedül hisz úgyis egyedül van😞

    1. Itt már egy komoly elköteleződésről volt szó, házasságról. Bárkivel előfordulhat, hogy menet közben kiderül, hogy nem lehet valamilyen okból gyerekük. Ez benne van a pakliban. De amikor ezt az egyik fél pontosan tudja és tudatosan eltitkolja a másik elől, akkor már lehetnek problémák a bizalommal, az önbizalommal, a kapcsolatukba vetett hittel.
      Nem minden kapcsolat bírja ki az ilyen szakítópróbát. Szerencsés esetben még egy ekkora titok is, bár okoz szenvedést, mégis áthidalható, megbocsájtható egy nagyon stabil, mindkét részről mély érzésekkel bíró kapcsolat esetében.

    2. Ez igaz..de ha jól értettem, nem az a legfájdalmasabb, hogy nem születhet közös gyermek, hanem hogy ennyi éven át nem volt őszinte hozzá.

      1. Szerintetek ha ahogy a történetben van nem esett szó a gyermekvállalásról, akkor mikor van az az időpont,hogy elmond …..meddő vagy?A kapcsolatos mely szakaszában,vagy ha cinikus akarok lenni melyik lesz az a megfelelő Hétfő vagy Csütörtök?Vagy az első napon vagy az első évben és akkor hogy…….

  2. Én is pont nyolc éves kapcsolatban vagyok, két nevelt lányom már nagykorú, a párom már a legelején közölte, hogy nem kíván még egy gyereket. Nem vettem magamra, tudom, hogy nem velem van a baja, pontosabban szólva velem is, de nem ez a fő gond. A férfi el tudja dönteni, mire szánja az életét, akkor is ha az a nőnek fájdalmas, igen a világ ilyen, nincs bocsánat, ha az elképzelés útjában bármi keresztbe fekszik, az akarat, mint egy megvadult páncélos harckocsi, úgy gázol át rajta. Attila

    1. Igen amit írtál nagyon igaz…..és valljuk be őszintén nagyon fájdalmas is ,de a miénk embereké…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük